Csapatunk hiába vezetett a félidőben Schalk Zsolt góljával, végül 3-1-es vereséget szenvedett.
A mérkőzés előtt tisztában voltunk vele, hogy Gálicz Ferenc és Ghete István sárga lapos eltiltásuk, Manga Gyula pedig sérülése miatt nem léphet pályára Kecskéden, a kezdés előtt azonban újabb rossz hírek érkeztek. Jánosi Dániel is sérülés miatt kénytelen volt kihagyni az összecsapást, továbbá Merényi Tamás sem volt egészséges, ám Ő vállalta a játékot. Aztán az első félidő fele táján sajnos nem tudta tovább folytatni a mérkőzést, le kellett cserélni. Mindezek ellenére a 18. percben Schalk Zsolt révén megszereztük a vezetést, és habár nem játszottunk jól, a félidő vége előtt majdnem kettőre növeltük az előnyünket, azonban Simon Dénes visszagurítását Schalk Zsolt a kapu mellé lőtte, így maradt az egygólos előny a szünetre. A második félidőben aztán az 56. percben egy szöglet utáni lecsorgó labdából kiegyenlített Kecskéd. Tíz perccel később büntetőhöz jutottak a hazaiak, amit be is lőttek. A 84. percben a vendéglátók a mérkőzés legszebb góljával végérvényesen eldöntötték a három pont sorsát. Vereségünk sajnos teljesen megérdemelt.
23. forduló, 2010-05-02.
Kecskéd KSK – Tokod SE
3-1 (0-1)
Kecskéd, 200 néző, vezette: Schubert Atilla (ifj. Imrő János, Link Péter)
Tokod: Bohner – Manga Zs., Salik, Radovics, Boros – Schalk, Mankó, Haász (Tolnai 69'), Simon (Jánosi M. 78') – Merényi (Kuthy 23'), Horváth J. Szakmai vezető: Schalk Károly
Gólszerzők: Schalk (18’) ill. Schmuck (56'), Babér (67' -11-es, 84')
A forduló többi eredménye:
2010.05.02 Vasárnap
BAJÓTI SZIKRA SE - LÁBATLANI EGYETÉRTÉS ESE 0 - 3
17:00 OROSZLÁNYI SZE - ÁCSI KINIZSI SC 0 - 0
17:00 KOMÁROM VSE - TARDOSI FC 1 - 3
17:00 TÁT SE - BANA KINIZSI SK 1 - 1
17:00 NASZÁLY SE - ZOLTEK SE 5 - 0
17:00 KÖRNYE SE - ESZTERGOM SC 0 - 4
17:00 BÁBOLNA SE - ETE SE 3 - 1
17:00 KECSKÉD KSK - TOKOD SE 3 - 1
A bajnokság állása:
hely csapat M GY D V LG KG GK P megjegyzés